��
HEJŐKÜRT HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Főoldal
Hírek
Hejőkürtről
Közigazgatás
Intézmények
Szolgáltatások
Egyház
Információs Pont
Pályázatok
Vissza az alapoldalhoz
Egyház
Római Katolikus Egyház
Plébánia: 3587 Tiszapalkonya, Hősök tere 2.
Plébános: Szűcs Zsolt
Mobil: 30/370-10-10)
E-mail: szucs.zsolt@egriegyhazmegye.hu
Postacím: 3588 Hejőkürt, Kassai utca 9
Hejőkürtöt 1261-ben az egri püspökség birtokai között sorolják fel. A településnek
1332-ben már temploma volt. Eszterházy püspök a pusztává lett falut 1783-ban
népesítette be katolikus lakókkal, számukra egy jobbágyházban kis kápolnát rendezett
be. 1784-ben lelkészséggé, majd 1792-ben önálló plébániává szervezte át. Időközben
a kis kápolna kicsinek bizonyult, ezért 1815-ben Szabó András kassai püspök
új templom alapjait rakatta le, amelynek építését 1819-ben fejezték be. A templom
titulusa Nep. Szent János.
Az egyházközség kis lélekszámú. A falu lakossága valamivel kevesebb,
mint háromszáz fő, ebből a vasárnapi szentmisén 25- 30 ember vesz részt. Jelenleg
a hívek lelki gondozását az 5 km-re lévő tiszapalkonyai plébániáról Szűcs Zsolt
plébános látja el Tiszapalkonyát, Hejőbábát, Hejőkürtöt, valamint a kisebb fíliákat,
Oszlárt, Nemesbikket és Hejőpapit. Az elöregedett közösségnek nehéz fenntartania
a templomot, amely a barokk építészetnek egyik gyöngyszeme. A templom kívül-belül
már felújításra szorult, de ennek megvalósítása önerőből rendkívüli nehézséget
jelentett.
Helyi összefogással elindult a templom külső felújítása. Az önkormányzat képviselő
testülete felajánlásával a templom hangosítása, az egyháztanács és a helyi hívek
adományával, munkájával a templom padjainak a felújítása is megvalósult.
Féléves előkészítő munka után 2006-ban megalakult a Hejőkürt Község Római Katolikus
Templomáért Alapítvány a templom felújítása, állagának megóvása, a további hitélet
gyakorlásához szükséges tárgyi feltételek biztosítása céljából. Az anyagi fedezet
adományokból, egyházi ingatlanok értékesítéséből jött össze. A Kuratórium döntött
a romos, balesetveszélyes állapotban lévő építmény felújításának a megkezdéséről.
A teljes körű külső felújítás 21.500.000.- Forintba került. További költségek
merültek fel a bejárati és a hátsó ajtók cseréjével, a templom kerítés teljes
körű felújításával és a kültéri energiatakarékos díszkivilágítással.
A templom külső felújítása 2007.júniusban fejeződött be. 2007. szeptember 23.-án
volt a Hejőkürti Templom Felszentelése.
Az Alapítvány kuratóriuma 2011-ben a külsőleg megújult templom kerítésének megújításáról
döntött. Az előkészítő munkát követően az új kovácsoltvas kerítés, mészkő tégla
alapzattal és pillérekkel 2011. júniusban került átadásra. Főbb adatok: a kerítés
85,68 folyóméter hosszú a bejáratnál egy nagy és két kiskapu biztosítja a közlekedést,
a külön nagykapu járművek bejutását biztosítja a templomkertbe.
A beruházás összes költsége: 4.500 .000.-Ft volt.
Hejőkürt Község Római Katolikus Templomáért Alapítvány
Működött: 2005-2013
Az alapítvány célja volt: A hejőkürti római katolikus templom felújítása, további hitélet gyakorlásához szükséges tárgyi feltételek biztosítása. 2005- ben jött létre az alapítványunk a fenti céllal, másfél év alatt jött össze a templom külső felújítására a fedezet, mely egyházi ingatlanok értékesítéséből és adományokból tevődött össze. A település képet rontó nagyon romos és balesetveszélyes állapotba lévő templomunkat az összefogás eredményeként siker koronázta, elkészült a külső felújítás 2007. szeptember 23.-án volt a Hejőkürti Templom Felszentelése. Az alapítvány kuratóriuma nevében köszönöm az adományokat és azt a sok segítséget amit kaptunk a felújítás folyamán.
Az alapítvány további célkitűzése: A hejőkürti római katolikus
templombelső felújítása.
A korábbi évek folyamán a beázásokból eredő károk helyreállítása: A templom
belső teljes körű restauráló festését el kell végezni.
A villamos vezetékek cseréje szükségszerűvé vált – mely avult és tűzveszélyes
az 1950- es években került kivitelezésre.
A szentélyben a szobrok képkeretek restaurálását felújítását is el kell végezni.
A műemlék jellegű orgona is restauráló felújításra szorul. Az alapítványunk
próbál a pályázati lehetőségekkel élni, de az önrész biztosításához továbbra
is várjuk a felajánlásokat.
Tisztelt Támogatóink!
Eljött az idő, az Alapítványunk minden célkitűzését teljesítette, a Kuratórium
határozata alapján az Alapítványt megszüntetjük.
A templombelső felújítását az egyház képviselő testülete fogja kivitelezni.
2019. – re a templom építésének 200. évfordulójára szeretnénk a további felújításokat
megvalósítani, akár pályázati támogatással, vagy további adakozással, illetve
a Főegyházmegye támogatásával.
A kuratórium nevében köszönöm az alapítványunkért tett lelkiismeretes munkát,
erőt, egészséget és további jó munkát kívánok mindenkinek, aki munkájával, vagy
támogatásával részévé vált az elvégzett projektnek.
Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:
Bóta Károly
az alapítvány kuratóriumának elnöke